A lista éle

Én már egy pár éve rászoktam arra, hogy egyaránt listát vezetek azokról a szolgáltatókról, akiket soha többé nem szeretnék látni vagy felkeresni, hiszen annyira nem voltam elégedett a munkájukkal és annak eredményével, vagy pedig csak ajánlani tudom őket bárki számára, és biztos hogy én is csak őket keresem fel a jövőben is hogy ha bármilyen segítségre lesz szükségem. Persze egy ilyen lista nem egyik napról a másikra alakul ki, hiszen szerepel benne a kőműves vagy a kertész, de akár a legjobb xiaomi szervíz budapest területén egyaránt. Ráadásul nálam már egy ideje ez a csapat vezeti a listát, hiszen annyira tökéletes szolgáltatást nyújtottak nekem is és rengeteg ismerősömnek már azóta, hogy abszolút ők a rangvezetők és a lista élére valók.

Történt ugyanis, hogy nem olyan régen a kutyám sajnos lelökte az asztalról a táskámat, és benne a telefonomat is, aminek a kijelzője teljesen összetört. Persze az első sokk és kétségbeesés után azonnal a megoldást kezdtem el keresni, hiszen rengeteg adat és információ volt tárolva a telefonomon, amire a munkám során nagy szükségem volt, így mindenképp gyorsan szükségem volt egy xiaomi kijelzőcsere megoldására. Az egyik nagyon kedves barátom pedig a xiaomiszervizshop.hu csapatát ajánlotta, akik munkájával maximálisan elégedett voltam. Olyannyira, hogy rögtön fel is írtam őket az ajánlható részhez a lista élére. Azóta is csak ódákat zeng róluk mindenki aki felkeresi őket, vagyis biztos lehet benne mindenki, hogy maradéktalan elégedett lesz a munkájukkal ha felkeresik őket. Nem véletlen kerültek a lista legtetejére. Én már csak őket fogom megbízni bármikor is szükségem lesz a telefonom javítására, bár nyilván az ember arra vágyik, hogy soha ne legyen ilyenre szüksége.