Az én baráti társaságom

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem nagyon fontosak a barátaim. Nagyon sok emberrel közülük szinte együtt nőttünk fel, és mindent tudunk a másikról. Annyira ismerjük egymást, hogy már szinte az arcunk rezdüléséből tudjuk hogy ki mire gondol, ki bánatos, ki örül valaminek, vagy éppen izgul, fél valami miatt, vagy aggódik. Az egyik barátnőm valamelyik nap ilyen aggódós arccal jött be a társaságba, és azt kell még hozzá tudni, hogy a párja is a baráti társaság tagja. Kérdeztük is, hogy mi a baj, de ő csak azt hajtogatta, hogy nincsen baj, csak nagyon fáradt. Persze ezt senki sem hitte el, de mindenki úgy tett, mert láttuk, hogy itt bizony többről van szó, mint amit csak így nyílt színen lehet feszegetni.

Persze, amikor kettesben maradtunk vele, mindenki szépen elbeszélgetett vele, és szinte mindenkinek el is mesélte, hogy véletlen befelé jövet összetörte a párja telefonjának a kijelzőjét, aki erre biztosan nagyon mérges lesz, mert mindene a telefonja, nagyon vigyáz rá, és biztosan nagyon mérges lesz rá. Tanácstalan, hogy mit tegyen. Elmondja neki, vagy kerestesse vele pár napig a telefont és közben javíttassa meg. De hát jó szervízt se tud a környéken.

Na hát erre persze mindenki aranyosan elkezdte osztogatni a tanácsokat, amiből aztán a végére az lett, hogy a barátnőm felkereste a https://androidszerviz.hu/ csapatát, hogy segítsenek valahogyan, valamilyen csoda folytán hihetetlen gyorsasággal megjavítani a telefont, és közben azt mondta a párjának, hogy nem tudja, hogy hol van a telefon. A szerviz persze maximális gyorsasággal és precizitással abszolválta a feladatot, és a barátnőm párja is kezdte eldobni az agyát, hogy hol hagyhatta el a telefonját. Aztán egyszer csak előkerült a kocsi ülése alól.

Utólag persze minden kiderült, mint ahogyan az is, hogy a csapat kilencven százaléka ugyanazt a kis csapatot mondta ajánlásnak a javításra, vagyis a csapat nagy része ugyanahhoz a samsunk szervizhez jár úgy, hogy nem is tudunk róla. Hihetetlen jót mosolyogtunk utólag ezen a kis sztorin, de a barátnőm biztosan sokkal több izgalmat élt meg ezzel kapcsolatban.