Az én gyerekkorom nagyon szerencsésnek volt mondható, mert a szüleim mindent megtettek azért, hogy boldog és kiegyensúlyozott gyerekek lehessünk, még úgy is, hogy közben iszonyatosan sokat voltak távol, hiszen nemzetközi színtereken dolgoztak, ezért rengeteget kellett utazniuk és sokszor a nagyszülők vigyáztak ránk pont ezért. Iszonyat sokat voltunk a Balaton partján nyáron, hiszen volt ott egy kis nyaralónk, és amíg ők járták a világot mi a nagyikkal vígan és boldogan játszottunk a parton. Életem legboldogabb évei voltak ezek, hiszen amikor itthon voltak minőségi beszélgetések és időtöltés volt jellemző a családra, ha pedig távol voltak a tökéletes életet biztosította nekünk a két nagymama. Még a mai napig is boldog érzésekkel érkezek a Balatonhoz akár nyáron, akár télen, mert eszembe jutnak ezek az évek és az ott kapott szeretet és rengeteg életbölcselet.
Éppen ezért úgy gondoltam, hogy most karácsonyra a család kap egy gyönyörű ajándékot tőlem a közös nyaralóba, ahol minden karácsonykor összegyűlünk, sajnos már nem a Balaton partján, de egy festőien szép környezetben a hegyekben. Az ajándékom tárgya pedig nem lesz más mint egy Balaton vászonkép, mely hűen vissza fogja adni mindenki számára a régi szép éveket és azok emlékeit, érzéseit. Azt gondolom, hogy tökéletesen fog mutatni a nyaraló falán, és még tökéletesebben fogja melengetni a szívünk minden egyes alkalommal ha ebbe a kis nyaralóba látogatunk. Már alig várom hogy meglássák a többiek és felhelyezzük a nappali fő falára, hogy tökéletes dísze legyen a ház legtöbbet látogatott helyének. Biztos vagyok benne hogy mindenki odáig lesz érte, mert iszonyatosan szép színei és képe van. Jól választottam, amikor a szalaibalazs.hu oldalról rendeltem meg.